Süli Babett (4.b) díjnyertes verse

Volt egyszer egy…

Volt egyszer egy szerelem,
Ami elvette az eszem.
Ez a szerelem túl édes volt,
Ezért az összes tejfogam kihullt.



Major Lili (8.b) díjnyertes verse

Megszűnök létezni, mint fekete és fehér

Fekete voltam egy fehér világban,
feketén éltem életem magányban.
Néztem ki szívemből, minden fehér volt:
a fák, a virágok az égbolt.
Magam voltam, féltem, mert különbözik a szívem.
Míg körülöttem mindenki ragyogott,
én úgy éreztem, majdnem belehalok.
Találtam egy könyvet fekete betűkkel,
a betűk varázsa fellobbant bennem.
A fekete betűk szeretete átjárt, mert éreztem,
az én szívem mindig is erre várt.
A fehér lapok magukban üresek,
így hát fekete szívem írt verseket.
Színes lett a világ, nem csak fehér,
de ott voltam én, aki eltűnt, akár csak a fehér.



Paulyuk Jenifer (8.b) díjnyertes verse

Csak az oszlopok maradtak meg

„itt szénné égett hősökre taposnak
a kőoszlopok semmitmondóan nyúlnak az ég felé”
(Benedek Miklós)

Tegnap este hívott a szomszéd,
hogy minden ég.
Ég a kerítés, füstöl a kert, lángol a ház.
Romokban az életem.
Már ott voltak a tűzoltók,
amikor odaértem.
Csak az oszlopok maradtak meg.
Minden mást felgyújtottak.
Kinek árthatott ez a csodás épület?
Ki utálhat ennyire, hogy ezt tegye?
Mi a fenéért költöztem el?
Ha nem költözöm el, mindez nem törtenhetett volna meg.
Még most is állhatna a ház, a kerítés, az életem.
Csak az oszlopok maradtak meg.
Régen azt képzeltem, hogy a kerítés
légző, lécekké vált emberekből áll.
Most csak hamu van a helyén.
Régen egy kis viskó volt a szomszéd háza.
A miénk ahhoz képest palota volt.
most csak parázs van helyette.
Csak az oszlopok maradtak meg.

És mi van a viskóval?
Az öreg ember gondolom meghalt,
az unokája felújította, gyönyörű lett.
Szebb, mint a miénk valaha is volt.
Csak az oszlopok maradtak meg,
melyek mindig biztos pontok voltak az életemben.
Mostmár a fellegekig látok,
és várok…